A feltámadás, vagyis a húsvéti ünnep eseménye annak a történetnek része, melynek fôhôse Jézus, s a Bibliában az Újtestamentumot az ôéletének és tanításainak szentelték. A négy evangélista: Máté, Márk, Lukács és János, Jézus életének történetét az evangéliumokban hagyta ránk. Jézus tanításaival és példamutató életével nagyon sok tanítványt és hívet szerzett, s útra kelt, hogy a húsvét zsidó ünnepét a nagy városban, Jeruzsálemben ünnepelje meg, ahol – mint tudta – sorsa és küldetése beteljesedik. Szamárháton, zarándokként érkezett a városba, ahol ünneplô tömeg fogadta, kezében a béke jelképével, pálmaággal. Az emberek ruháikat a porban eléje terítették, hogy arra lépjen, gyermekeiket magasba emelték, hogy megáldhassa ôket. Ám a fôpapok, akik féltették hatalmunkat, elérkezettnek látták az idôt, hogy megszabaduljanak Jézustól. Mivel féltek a tömegtôl, cselhez folyamodtak. Tanítványai szûk körében akarták elfogni, s az egyik tanítványt, az árulásra hajló Júdást bízták meg, hogy a Mestert a katonáknak megmutassa. A húsvét elsô napján szokásos vacsorát, a bárányt Jézus tizenkét tanítványa körében költötte el, s így szólt: “Bizony mondom néktek, tiközületek egy elárul engem.” Kérdezték, melyikük lesz az, s Jézus tudta, az árulja el, aki vele együtt mártja kezét a tálba. S mikor Júdás kérdezte, ô lesz-e az, Jézus rábólintott: “Te mondád.”

Ezen az utolsó vacsorán Jézus fontos dolgokat cselekedett. Kenyérrel kínálta tanítványait, mondván: “Vegyétek, ez az én testem”, és borral, mondván: “Igyatok ebbôl, mert ez az én vérem.” Ezt a jelenetet ismétli a pap a keresztény szertartásokon. Vacsora közben Jézus beszélt a feltámadásról, s arról, hogy leghûségesebb tanítványa, Péter is megtagadja ôt. E rossz elôjelektôl terhes este után Jézus tanítványaival a Getsemáné-kertbe megy, s kéri ôket virrasszanak vele. Ôk nem teszik ezt meg, s igen hamar elnyomja ôket az álom. A Mester egyedül marad, szorongásaival, kétségeivel. Itt lelt rá Júdás a fegyveresek kíséretében, s csókkal árulta el Jézust. Elfogták, s a fôpap elé vezették. Jézus megjövendölte, hogy ô, az Istennek fia, az Isten jobbján ül majd a mennyekben. Ezt bírái istenkáromlásnak tekintik, s halálos ítélettel büntették. Az embereket könnyû volt Jézus ellen lázítani, megalázták, kicsúfolták az Isten fiát, hû tanítványa, Péter pedig háromszor megtagadta mesterét, hogy nehogy azt higgyék, Jézushoz tartozik.

Másnap reggel Júdea római helytartója, Poncius Pilátus elé vitték Jézust, hogy az ítéletet végrehajtsák. Ekkorra Júdás megbánva árulását, a vérdíjat, a harminc ezüstöt visszaadta a fôpapoknak, s önkezével véget vetett életének. Pilátus nem tartotta bûvösnek Jézust, ezért lehetôséget akart adni a megmenekülésére. A hagyomány szerint a tömeg kívánságára egy rabot szabadon engedhetett. Barnabás és Jézus közül a nép Barnabás megmenekülését választotta. Pilátus pedig jelképes kézmosással érzékeltette, nincs köze Jézus halálához. A foglyot, bíborköpenybe öltöztették, fejét töviskoszorúval övezték, kezébe nádszálat adtak, és gúnyolták: “Íme a zsidók királya!” Majd nehéz kereszttel a vállán Jézus elindult a Golgota hegyre, hogy beteljesüljön a sorsa. Megfeszítették.

Volt aki segített, volt aki bántotta a haldoklót, s az ôket megszemélyesítô alakok újra és újra megjelennek a passiót, azaz Jézus szenvedéseit bemutató képzômûvészeti alkotásokban, zenemûremekekben. A katonák, a keresztnél ôrt állók kisorsolták maguk között Jézus ruháit. Sokan csúfolták, ha valóban Isten fia, miért nem szabadítja meg magát? Jézus azonban vállalta sorsát, s meghalt a kereszten. Halálakor a jeruzsálemi templom oltárát díszítô kárpit megrepedt, a föld megnyílt. Este egyik tanítványa, Aramateai József kérte, hadd vigye el a testet, s a sír elé követ görgetett. Mindez pénteken történt. A sírhoz ôröket állítottak a fôpapok, hogy el ne lopják a testet, hisz a jövendölés szerint, a halál utáni harmadik napon elhagyja Jézus a sírját. Vasárnap három asszony, köztük Jézus anyja is, finom kenetekkel a sírhoz mentek, mely nagy földindulás közepette föltárult, megjelent egy angyal, s jelentette, hogy Jézus nincs már ott, föltámadott.