[Pain & Gain]: Teljesen elkerülheti a figyelmünket az is, hogy a plakát aljára oda van biggyesztve, hogy „ez egy igaz történet”, pedig itt ezkulcsfogalom. 1995-ben járunk, amikor egy testépítő, Daniel Lugo elkezdi kergetni az amerikai álmot. Egy edzőteremben dolgozik, ahova gazdag emberkék is járnak, egy kis személyi edzés reményében, így ismerkedik meg Victor Kershaw-val, aki ritka nagy bunkó a beosztottjaival, piszok gazdag, és Lugo személyes sértésként fogja fel azt is, hogy nem veszi igazán komolyan az edzést. Ezért aztán egy nap elhatározza, hogy két hasonlóan kigyúrt haverja segítségével pénzt is szereznek csodálatos izomzatuk mellé, mert ilyen tökéletes embereknek az dukál, és elrabolják Kershaw-t, hogy a kis mitugrász, zsidó származású kolumbiaiból kizsarolják a vagyonát. Ez még így nagyon butának tűnhet, és az egészben tényleg az döbbenet, hogy tényleg megtörtént mindez (egy-két nevet a készítők megváltoztattak a az áldozatok védelmének érdekében). Az életszagúság áthatja az egész filmet, és minden idiótának tűnő karakterbe és cselekményszálba beleissza magát.

Emellett a tálalás is telitalálat: először Lugo narrálja az eseméyeket, azonban szépen sorban minden főbb szereplő hozzáteszi a magáét, és a film eseményeit néha az egyik, néha pedig a másik szemszögből látjuk-halljuk. Érdekes stratégia, és eléri a célját, hiszen így egyszerre tudunk együttérezni az ambíciózus főhőssel, és láthatjuk mások szemén keresztül, hogy mennyire megveszekedettül buta. A főgonosznak induló Kershaw-val hasonló a helyzet. Az elején mind azt kívánjuk, hogy szegényedjen le és haljon meg a kis fickó, aki egy szendvicsüzlettel keresi a rengeteg pénzét, de biztosan a drogbizniszben is benne van, hisz kolumbiai. Ezt mellesleg sosem tudjuk meg biztosra, ahogy az ellenkezőjét sem, de ez, valamint az ő saját narrációja kiemeli a séma-gonosz szerepéből, és egy utálható, sajnálható embert csinál belőle, aki szimpatikus sosem lesz, de legalább a magához való esze, és (meglepő módon) igaza megvan.